2016. június 17., péntek

Prológus

Ma is, mint minden nap, felkeltem és kinyujtózkodtam. Eltűrtem a szemembe lógó tincseimet, és körül néztem az ágyamon. Nem találtam amit kerestem így gyorsan lerántottam magamról a takarót és az íróasztalomhoz rohantam.
-Hey!-halottam egy ismerős hangot. Visszafordultam és odarohantam a ledobott takarómhoz.
-Végre, hogy megvagy. Bocsánat.-vettem a kezembe a keresettemet.
-Van kajád?-kérdezte.
-Persze, Dre.-tettem le. Ahogy' előbb mondtam, Dre vagyis Dreamy a neve. Dre amúgy egy kwami, és én pedig vagyok a gazdája, vagyis a szuperhős. A városomban két személyiség vagyok. Van a diáklány;Katus, és van a szuperhős; (Éj)Fúria. Dre' fajtáját egyébként én alkottam meg, mert imádom a sárkányokat, és Dreamy egy sárkány.
Gyorsan adtam a kwamimnak egy kekszet(dugi kaja :3) és felöltöztem. Épp a hajamat fésültem amikor meghallottam, hogy valaki pötyög a laptopomon. Gyorsan oda siettem és láttam hogy Dreamy ugrál a klaviatúrán. E-mailt írt. Elfelejtettem említeni, hogy van egy kedves levelező társam, Bogi. Régóta beszélünk és nagyon jóban vagyunk. Érdekesen sok a közös jellemzőnk. Egészen addig néztem a "levél írást" amíg vége nem lett. Dreamy, mint a ki jól végezte dolgát, leült a gép mellé és nézte ahogyan a szemem cikázik  sorok között. Rövid, tömör és lényegre törő volt. Csupán pár mondat.
,,Szia, Bogi!
Képzeld, anyuék tegnap szóltak, hogy ma reggel indulunk Párizsba!!!
Remélem majd közel lakunk egymáshoz,Katuss"
Mosolyogva fogadtam el a levelet, majd tovább készülődtem. Megyek Párizsba!!!! Vííííí!!!!! Oan naon happy vagyok!! Végre találkozhatok Bogi-val és végre személyesen is láthatom, nem csak az épp aktuális profil képét. Lementem reggelizni és vittem fel Dreamy-nek pár konzerv halat. Dre amúgy imádja a halat. Megálltam a tükröm előtt, és átnéztem az öltözékemen. Felkötött barna haj, farmer, fehér póló. Elhúztam a számát, és kitúrtam a szekrényemet. Miközben "válogattam" Dreamy abba hagyta egy kicsit a kajálást.
-Mit művelsz? Most újra kell hajtogatnod őket!!-"figyelmeztetett. Hát... én úgy válogatok, hogy mindent kidobálok, aztán majd "összehajtogatom", és majd "visszarakom a helyére".
-Nem tetszik ez a ruha. Így inkább átöltözök. Fő az első benyomás.-mutattam fel a mutató ujjam majd tovább szanáltam. Végül megállapodtam. Gyorsan fel is próbáltam és elégedett voltam az eredménnyel. Kék leggins, rajta egy piros testhez simuló díszszoknya és egy virágos felső, amit beletűrtem a szoknyába. Kibontottam a hajam és kész is voltam.
-Szép vagy. Most pakolj is vissza!-utasított a kedvesség.
-Jóvvan' pakolok.-feleltem nevető ránccal a szemem sarkában.
-Te ne beszélj így velem!Nem vagyok a barátnőd akivel így beszélhetsz!!-kiáltott rám.
-Ó tényleg?-álltam meg előtte csípőre tett kézzel. Dreamy vette az adást és csendben folytatta a halak fogyasztását. Nevetve vissza mentem és összepakoltam a legnagyobb bőröndömbe. Alig másfél óra alatt már a nappaliban ültem és vártam a bátyámat és anyát. Apu nem jön. Tulajdonképpen miatta is elmegyünk. Anyával most váltak el, és mivel ő nem hajlandó elköltözni, mi megyünk el innen. A másik ok, pedig az , hogy anya nagyon beteg. Halálos betegsége van. Azért pont Párizs lett, mert ott lakik a nagynéném, Anyu nővére, Justine, aki befogadott mindet, és segít anyának. Nem sokkal később megérkezett a bátyám is anyával és indulhattunk is a repülőre. Pár óra leforgása alatt már le is szálltunk. Felkaptuk a bőröndünk és indulhattunk is. Hamar elérkeztünk Justine néni kávézójához. Kyle(a bátyám) ajtót nyitott és rögtön le is dermedt. Justine néninek gyönyörű a kávézója! Sok kicsi asztal, egy pult, óriási hely... Gyönyörű! Hamar észre vett mindet és sietve elénk lépett.
-Szia, Hugi!-köszönt Justine néni majd észre vett minket is-és a gyerekek! Milyen kis helyesek vagytok!-köszöntött bennünket, majd átölelt Kyle-al együtt. Furán,de kedvesen összenéztünk, majd elengedett és csípőre tett kézzel nézett ránk.
-Hogy hívják ezt a két drágát, Elinor?-fordult anyuhoz, aki toló kocsiból mosolyogva nézett nővérére.
-Az idősebbig Kyle, a pici pedig Kata.-mutatott ránk kedvesen.
-Csókolom...-köszöntünk esetlenül mire furán elnevette magát.
-Jaj, ugyan kérlek!-legyintett Justine néni.- Nyugodtan tegezzetek.-mosolygott kedvesen. Kyle csaj simán Justine-nak nevezi, de nekem maradt az utótag ☺ Justine néni gyorsan megmutatta a szobáinkat, majd anyával kiszolgálta a vendégeket.
-Itthon?-fordult felém biztató mosollyal Kyle.
-Valami olyasmi.-mosolyogtam vissza és mindketten beléptünk a szobánkba. Dreamy már az ajtóban ki is röppent a rejtekéről és velem együtt csodálta az új szobámat. Nem vitás, szép kis szoba. Tetőtéren van, van kis erkélye is, és nagyon nagy maga a helyiség is. Volt benne egy nagy íróasztal, egy franciaágy és egy óriási szekrény. Dre rögtön megrohamozta az ágyat, majd az ablakhoz sietett. Én is mellé sétáltam és könyökölve néztem a felhőket, a házak tetejét, az úton elhaladó autókat, a sétáló embereket...egyszerűen gyönyörű volt. Aztán egy idő után megtörtem a csendet.
-Pakoljunk!- csaptam össze a tenyerem és Dreamy-vel neki álltunk pakolni. 2 óra alatt készen is voltunk(zene hallgatás csodákra képes),aztán megzizzent a mobilom.
-Keres a pasid?-kérdezte huncutul Dre.
-Jaj, hagy má'! Amúgy Bogi írt egy SMS-t. Azt mondja, hogy találkozni akar velem az iskolája elött. Hmm... Fél óra múlva kezdődik a tanítás. Megyünk?-kérdeztem Dre-t.
-Én nem akarok...-jelentette ki sértetten.
-Nem kérdés volt.-mondtam vidáman és Dreamyt elbújtatva elindultam. Útközben szóltam, hogy hova megyek, majd elindultam. Persze Dreamy már járt Párizsban (fogalmam nincs, mikor), így ő navigált. Hamar odaértünk, sőt! Még előbb is. Nem sokkal később megállt előttem egy lány. Hosszú göndör haját elrejtette a válla mögött, frufruja majdnem beléért a szemébe. Magas volt és szimpi. Egy darabig szemeztünk majd megtörte a csendet.
-Katus?
-Bogii!- kiáltottam majd meg öleltem. Ezzel egy darabig elvoltunk, aztán sajna mennie kellett mert már így is késésben volt, de megígérte, hogy majd találkozunk a kávézóban. Gyorsan besietett az épületbe, s én pedig haza baktattam. Felérve a szobámba ledőltem az ágyba és elaludtam.
Nem telt bele egy óra, Dreamy elkezdett ugrálni a mellkasomon.
-Kataaa, Kataa!!-nyaggatott.
-Ébren vagyok!!-ültem fel ijedten, amitől Dreamy röpült egyet.-Mivan'? Hol van? Mi történt?-forgolódtam.
-Éhes vagyok.-jelentette ki nyűgösen Dre.
-Most ezért keltettél fel?-kérdeztem álmosan. Felálltam és adtam neki egy kekszet rágcsálni.-Ha keresnél, lent leszek.-szóltam neki aztán lesétáltam a lépcsőn. Justine néni épp Kyle-nak magyarázott valamit, de szegény már nagyon unta.
-Á, Kata. Gyere, drágám!-szólított meg Justine néni, mire lassan oda baktattam.
-Mi nem megy, bátyus?-kérdeztem kedvesen felnézve rá. Bár, nem tudtam mi történik, de őt ismerve megeshet ez is ☺
-Nem működik a kávéfőző.-jelentette ki durcásan a pultnak dőlve. Erre kijentésre akaratlanul is elnevettem magam.
-Próbáld csak ki!-utasított mérgesen.
-Oké.-nevettem tovább és odaálltam a kávéfőző elé. -Ööö...-nézegettem a gombokat. Volt vagy 50 de egyiket se értettem.
-Erről beszélek! Látod, Justine, nem tudunk avval kávét főzni!
-Akkor szerintetek, kéne egy másik kávéfőző?-kérdezte szomorúan megsimogatva a gépet Justine néni.
-Hát, jól jönne.-felelte unottan Kyle.
-Akkor menjetek el és vegyetek!-mutatott ránk.
-Mi? Én nem csináltam semmit!-döbbentem meg.
-De te is fogsz majd vele főzni! Itt a pénz menjetek!-hagyott ott minket Justine néni.
-Kösz.-fordultam sértetten Kyle felé.
-Nincs mit.-mosolygott elégedetten. -Gyere menjünk.-és elindultunk kifelé az ajtón. Aztán Kyle felszállt egy két személyes robogóra.
-ez a tied?-kérdeztem döbbenten tőle.
-Igen. Jössz, vagy majd magadtól eltalálsz oda?-kérdezte és indulni készült a "járművel".
-Én is megyek, itt ne hagyj!-kiáltottam utána és felültem a robogóra. Kyle nyomott a fejemre egy bukósisakot és elindultunk. Kb. 1 óra alatt megtaláltuk a megfelelőt(ugyan olyan, csak könnyebb használni☺), és még vettünk reggelit is. A nap hátra levő részében segítettem a kávézóban, majd délután megérkezett Bogi és egy fiú. Hamar meg is érdeklődtem, aztán elmentünk a parkba. Ott hamar fel is bukkant az első ellenségem. Gyorsan elbújtam és kimondtam a "varázsmondat"-ot("Dreamy! Pikkelyeket fel!") Nagy nehezen, de le tudtuk győzni a Rémbohócot. Kiderült, hogy nem csak én vagyok itt se hős, se újonc. Volt egy Fekete Macska nevezetű fiú hős, Katica(bogár) hősnő, Hiúz, szintén hősnő, és egy szárnyas srác, Főnix aki velem együtt újonc. miután végeztünk a gonosszal, gyorsan haza mentem és ledőltem aludni miután adtam enni 

Bevezető

Sziasztok!
Ez a blog Miraculous:A párizsi hiúz testvér blogja. Úgyanis, ezt a történetet a másik blog bloggerinájával írom. Tulajdonképpen ugyanazt írjuk, csak mindegyikünk a saját szemszögéből. Ahogy előbb megemlítettem, ezt egy Miraculous-os blog.
Egy kicsit magamról:
  • Imádok fanfictionokat írni akármiről!
  • Imádom a sárkányokat
  • imádok rajzolni
  • szeretem a Miraculous sorozatot
Körülbellül ennyi, ami lányeges. Még annyi, hogy a történet rólam, és a legjobb barátnőm, Bogi életét mutatjuk be Párizsban.

Ha valaki nem ismerné a sorozatot, akkor itt vannak az infók: 

Marinette úgy néz ki, mint egy átlagos gimis lány, de távolról sem az. Valójában Marinette kettős életet él - amikor éppen nem titkos szerelméről, Adrienről álmodozik, ő Katicabogár, a szuperhős. Marinette-nek fogalma sincs arról, hogy Adriennek is van egy titkos szuperhős-énje, a Fekete Macska. Egymás valódi énjéről nem tudva, a függetlenségét foggal-körömmel védelmező Katicabogár és az elbizakodott Fekete Macska saját küldetéseik során állandóan egymásba ütköznek.

És még pár dolog a szereplőkről:
Marinette/Katicabogár:
Az alsós gimnazista Marinette mindig az élet napos oldalát nézi, és imád segíteni másoknak abban, hogy megoldják problémáikat. A kirobbanó és élettel teli lány szokást csinál abból, hogy előbb cselekszik és csak utána beszél! Az általában magabiztos Marinette összes bátorsága az inába száll, amikor titkos szerelmével, Adriennel találkozik - ilyen szuperhős-alteregójával, Katicabogárral sosem történne meg. 



Adrien/Fekete Macska

Adrien, egy gazdag üzletember fia kamerák kereszttüzében nőtt fel, ugyanis ő apja híres divatmárkájának modellje. Egy átlagos életről álmodik, ám szabadságát hírneve korlátok közé szorítja. Csak akkor igazán szabad, amikor Fekete Macska bőrébe bújhat. Mások Adrienben a tökéletes srácot látják, de Marinette szerint sokkal több ő, mint csak egy jóképű fiú.


Remélem elnyeri a tetszéseteket, jó blog olvasását ☺